|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ugron Béla 2001. május 14.Máj. 11-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban ünnepelték a Romániai Máltai Segélyszolgálat tízéves születésnapját. Az 1991. május 11-én megalapított segélyszolgálat elnöke Puskás Bálint Zoltán üdvözölte a hazai és külföldi (Németország, Magyarország) vendégeket. Elmondta, hogy 24 fiókszervezettel a legnagyobb segélyszolgálattá vált Romániában. Manfred Schulz, a németországi Malteser Hilfsdienst müncheni egyházmegyei szervezetének vezetője átadta a németországi segélyszolgálat elnökének az üdvözletét. Ugron Béla, a magyarországi segélyszolgálat alelnöke a Magyar Máltai Segélyszolgálat ajánlatát hozta, miszerint bármikor szívesen látják továbbképzésre, tapasztalatcserére a romániai szervezet tagjait. Az ünnepség befejezéseképpen Franz Otto Hansen máltai oklevelet és plakettet nyújtott át, eddig kifejtett áldozatos munkájuk elismeréseként, a Romániai Máltai Segélyszolgálat tizenöt tagjának. /Köllő Katalin: A hit védelmében és a rászorultak megsegítéséért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./2006. május 13.Áldásos működésének 15. évfordulóját ünnepelte a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiája a Piaristák templomában tartott szentmise keretében. Elsőnek a patrónus, a temesvári püspökség fejezte ki elismerését a máltaiak eredményes munkája iránt, és kérte Isten oltalmát további tevékenységükre. A szentmisén közreműködött a Gerhardinum Líceum Énekkara Tóth Flóra karnagy vezényletével. A segélyszolgálat 15 évét dr. Bárányi Ildikó filiavezető mutatta be. Jelenleg állandó és napközi otthont működtet az idősek számára, szociális gondozói szolgáltatása van, házhoz szállítják az ebédet mozgásképtelen gondozottjaiknak, orvosi rendelőt és gyógyszertárt működtetnek, gazdasági tevékenységet folytatnak anyagi gondjaik enyhítésére. A természeti csapások miatt szenvedőket mindig kiemelten támogatják. A 2005-ös árvíz károsultjainak megsegítésére siettek, de nemcsak alkalmi élelem- és ruhaszállítmánnyal, hanem anyagi és emberi erővel részt vettek a falvak újjáépítésében, az élet normalizálásában. A Bárányi házaspár – dr. Bárányi Ferenc az országos vezetőség tagjaként – nagyszámú önkéntest és támogatót nyert meg a segélynyújtás ügyének. A legmagasabb kitüntetést, az Apor Vilmos érdemérem bronz fokozatát a magyarországi Máltai Lovagrend megbízásából Ugron Béla máltai lovag adta át dr. Bárányi Ildikónak, dr. Bárányi Ferencnek és Szakmáry Tibor tanárnak áldozatos és kitartó munkájukért. /Szekernyés Irén: Ünnepelt a Máltai Segélyszolgálat. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./2007. augusztus 3.A Madarasi Hargita csúcsára is kiterjedő területet kaptak vissza az abránfalvi származású székely főnemesi család, az Ugronok leszármazottai. A család az 1946-os államosítás előtti 50 hektáros hargitai birtokából egyelőre csak 10 hektár fölött rendelkezik, a további területek restitúciója folyamatban van. Az általuk létrehozott Ugron Alapítvány egyéni és csoportos ösztöndíjakat kíván nyújtani, oktatási és nevelési támogatást biztosítani, elsősorban a környékbelieknek. „Családunk példát állított az alapítvány létrehozásával a valamikori arisztokráciának és az újnak is. Példánk azoknak is szól, akik az elmúlt másfél évtizedben tettek szert vagyonra: a vagyon felelősséget is jelent, szolidaritást a közösséggel, amelyhez tartozunk” – mondta el a visszaszolgáltatási határozatot Zetelakán átvevő Ugron Béla. /Újra magánkézben a Madarasi Hargita csúcsa. = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./2013. július 18.Nem gondoskodnak a kastélyról, de visszaadni sem akarjákAz állam már nem használja, csak fizet a mezőzáhi Ugron-kastély őrzéséért, de még így sem hajlandó visszajuttatni az 1909 és 1911 között épült ingatlant a tulajdonosainak. A megyei önkormányzat illetékesei egy procedurális mulasztásra hivatkozva tagadják meg a középkor francia kastélyaira emlékeztető impozáns épület restitúcióját. Az Ugron család és ügyvédje, Sărăcuţiu Edit abban reménykednek, hogy előbb-utóbb, – Romániában, vagy szükség esetén Strasbourgban – csak érvényesül a tulajdonjog tiszteletben tartása. E közben a román többségű mezőségi falu lakói is remélik, hogy a hajdanán a település ékességének számító kastély elkezdi vonzani a látogatókat. Addig is a naptári számok misztikumát rejtő épület a maga négy tornyával, tizenkét bejáratával, négy teraszával, ötvenkét helyiségével és 365 ablakával egy alapos restaurálásra szorul. Alig két kilométer választ el a pazar kastélyával, egyedülálló sztyeppei bazsarózsa-rezervátumával és hatalmas halastavával jobb helyen turistaparadicsomnak beillő Mezőzáhtól, amikor a Nagysármást Marosludassal összekötő, toldott-foldott megyei út mentén egy kidőlt kilométerkő jelzi a község közelségét. Aztán a falu bejáratánál már a valamikor piros-sárga-kékre festett, mára jócskán megkopott oszlopra kiaggatott tábla jelzi, hogy jó helyen járunk. A központban egyetlen, az Ugron-kastélyra utaló turistajelt sem találunk, de a kocsmából kilézengők mutogatásai könnyen rávezetnek az erdő övezte, Burszána nevű domboldalra vezető, szőnyegbombázás utáni állapotokat idéző keskeny útra. A szebb napokat megért kastélykert elhagyatott főbejárata lakattal és tiltó táblával fogad: sem bemenni, de még csak fényképezni vagy filmezni sem szabad. A kerítésen való átjutásra egy kamaszkori mozdulatra van szükség. Odabenti magányában már-már az az érzése támad a látogatónak, hogy egy elvarázsolt kastély udvarára pottyant, ahol minden élőlény kihalt, csak a bokrok és futók nőnek kényük-kedvük szerint, de aztán az épület túlsó oldalára kerülve, két, láncra kötött vakkantó eb és egy szemmel láthatóan megzavart őr visszaszólítják a való világba. A valamikor több mint háromszáz árva és elhagyatott sorsú gyereknek otthont adó épület egy éve teljesen kiürült. Utoljára mindössze 56 rászoruló élt az ódon falak között; a gyerekek többségét a tavaly ilyenkor Mezőrücsre vagy Erdőszentgyörgyre, családi típusú házakba helyeztek át, akit meg lehetett, hazaküldtek az évekig szinte semmi érdeklődést nem mutató szülőkhöz. A váltásban dolgozó négy őr egyike, Alexandru Mureşan akkor válik barátságosabbá, amikor felmutatjuk „a megyétől kapott papirost”, amiben a hatvanöt évvel ezelőtti államosítás haszonélvezői beleegyeznek tulajdonuk meglátogatásába. A hátsó homlokzaton lévő márványtábla szövege (ÉPÍTETTE / ÁBRÁNFALVI UGRON ISTVÁN / AUSTRIA MAGYARORSZÁG / R. K. KÖVETE ÉS M. H. MINISZTERE / CS. ÉS KIR. KAMARÁS / SÓGORÁNAK / LOSONCZI BÁRÓ BÁNFFY JÁNOS NAK / RAJZAI UTÁN / MDCDXI.) még a száz évvel ezelőtti eredeti állapotokról tanúskodik, a benti, voroneţi kékre festett falak és az egyik moldvai kolostor hatalmas, berámázott képe viszont egyből elárulja, hogy itt valamikor tulajdonoscsere történt. A kastély építtetője, báró Ugron István, a dualista korszak moszkvai nagykövete nem érte meg birtoka államosítását, nem sokkal a kommunisták kisemmiző 1948-as akciója előtt, 86 évesen elhunyt. A nagyon öregek még emlékeznek arra, amint a nagy gonddal és művészi érzékkel összeválogatott berendezési tárgyak legjavát éppen az azok megőrzésére és leltári átadására hivatott személyek hordták szét. A kastélyban 1954-ig gabonagyűjtő központ, majd öt éven keresztül iskola, 1959 és ’62 között gazdasági líceum működött. Ötven évvel ezelőtt, 1963-ban gyerekotthont létesítettek, amit a tavaly nyáron számoltak fel. Meggyalázott családi kápolna, elmenekített sírkövek Bár Lakó Jenő helyi református lelkész szerint a záhi kis, alig több mint kétszáz lelket számláló magyarság nem érzi magáénak az épített örökséget, az emberek ilyen vagy olyan módon mégiscsak kötődnek a kastélyhoz. „Mindaddig amíg a román állam tulajdonában van, és a jelek szerint nem is szándékszik megválni tőle, a helyi közösség nincs ahogy a magáénak érezze a kastélyt” – magyarázza a fiatal lelkész. Pedig szinte nincs olyan tősgyökeres záhi, akinek nagyszülei vagy dédszülei ne vették volna ki részüket az épület felhúzásában vagy működtetésében. Ioan Porim, a 68 éves nyugalmazott történelem szakos tanár nagyapja például téglát hordott a gróf birtokára. „A nagy sürgölődésben el is törte az öreg a lábát, de hát ilyen egy építkezés, időnként az ember, ha nem figyel oda, megsérülhet” – idézi fel a nagyapja által hallottakat Porim, aki szerint a helyiek, nemzetiségüktől függetlenül, tisztelték Ugron Istvánt. A férfi azt is nagyon jól tudja, hogy a nemes család kápolnáját előbb a ’70-es, majd a ’80-as években nem a cigányok dúlták fel, mint ahogy egyesek ma beállítják a sírgyalázást. „A románok tették tönkre, azt is lehet tudni, hogy kik. A koponyákkal fociztak a réten és ezzel még dicsekedtek is” – mondja Porim. Nem csak a hamvak, maga a kápolna is a rendszerváltást követő magyarellenes hangulat áldozatává vált. Ma már mindössze egyetlen fala áll, de környéke sokkal inkább szemétdombra, mint kegyhelyre utal. Az, hogy az Ugronok sírkövei nem jutottak a kápolna sorsára, csak a gyülekezeti tagoknak köszönhető, akik a református templom kertjébe menekítették. A Marosi Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János most is hátborzongva idézi fel azt az 1990 eleji lincshangulatot, amely a faluban uralkodott. A záhi gyülekezet akkori lelkésze és családja hetekig nem mert a parókián aludni, és a településre is csak egy becsületes román ember hívására tért vissza. Ioan Pop és családja voltak azok, akik befogadták és oltalmazásuk alá vették Lőrinczéket. „Már a marosvásárhelyi véres események előtt kénytelenek voltunk elmenekülni a faluból, majd egy derék román családhoz visszatérni. A magyarellenes diverzió része volt az is, hogy mindeközben a hatóságok a parókián házkutatást tartottak, fegyvert keresve” – meséli a huszonhárom évvel ezelőtti mezőzáhi lelkész. Lőrincz János ’90 májusától már Marosvásárhelyen szolgált, de utódjának, Décse Ferencnek máig is ismeretlen tettesek betörték az ablakát. „Nem tudom, hogy mivel érdemeltük ezt ki, hisz a forradalom után tetemes mennyiségű külföldi segélyt osztottunk ki magyaroknak, románoknak egyaránt. A forradalomig pedig a román emberek talán még inkább tiszteltek, mint a híveim” – mondja. Az átélt borzalmak dacára az esperesi székbe került lelkész a mai napig is szoros kapcsolatot ápol egykori gyülekezetével és azzal a faluval, ahol pályafutását kezdte. A kastélyból és legendájából is virágozhatna a falu Az Ugron-kastély és tulajdonosa története is Lőrincz Jánosnak köszönhetően került be az egyház historia domusába. A pedagógus Ioan Porim is jó történelemtanárhoz illően, kívülről fújja az Ugron István körül keringő, immár évszázados legendát. A báró, aki az Osztrák-Magyar Monarchia moszkvai nagyköveteként egy orosz hercegkisasszonyba lett szerelmes, amikor azt feleségül akarta venni, pompás, de egyben különleges fogadtatásban is akarta részesíteni. Ezért engedélyt kért a császártól, hogy aranypénzekkel teríthesse be az utat a záhi vonatállomástól a dombtetőn lévő kastélyig. A császár beleegyezett az őrült tervbe, egyetlen kikötése az volt, hogy az aranypénzeket élükre állítsák, hogy senki ne léphessen a király arcképére. Bármennyire is gazdag ember volt a báró, nem tudta megvalósítani tervét. Nemsokára, az orosz forradalom következtében, 1918-ban a cár családját, így Ugron nagy szerelmét is kivégezték, így teljesen remény nélkül maradt a báró. Szomorúan és visszavonultan élte élete hátralévő részét, s a halál is magányosságban, egy kolozsvári aggmenházban érte 1948-ban. „Persze, tudom, hogy ez nem feltétlenül igaz szóról szóra, inkább csak legenda. De akkor is a mi legendák, a mezőzáhiak legendája, és attól szép!” – állítja büszkén a tanár. Az idős pedagógus szerint, ha az illetékesek okosan gondolkodnának, a falu képes lenne megélni történelmi örökségéből, flórájából és faunájából. A kastély mellett – egy kis jó reklámmal – az Európában egyedülállónak számító sztyeppei bazsarózsa-rezervátum vonzhatna még több látogatót, mint ahogy a határban lévő hatalmas halastó is több horgásznak biztosíthatna kikapcsolódási lehetőséget, ha tulajdonosai nem csak a díj bezsebeléséről, hanem a halállomány pótlásáról is gondoskodnának. Hasonlóan vélekedik Octavian Călugăr is, aki 2005 óta teljesen önkéntes alapon gondozza a rezervátum három és fél hektáros területét. Mint mondja, már csak azért is jó volna helyreállítani a kastélyt, mert a százéves épület a környék egyetlen műépítészeti látványosságának számít. „Az nem megoldás, hogy a megyei önkormányzat négy őrt is fizet, de nem tesz semmit annak érdekében, hogy a kastély visszakapja régi pompáját: se nem adja vissza a tulaj leszármazottjainak, se nem tatarozza. Ha nem történik semmi, a penész megeszi a falakat, de az is lehet, hogy még azelőtt az egész épület leérkezik a völgybe” – próbálja megkongatni a vészharangot a település egykori polgármestere, jelenlegi helyi önkormányzati képviselője. Se restitúció, se restaurálás? Ha nem lennének az őrök, a kerítés, a megfigyelő kamerák és a kutyák, az épület állaga még ennél is rosszabb lenne. „Mindent ellopnának, ajtót, ablakot, cserepet, mindent” – mondja az őr, Alexandru Mureşan miközben a szüntelenül ugató kutyákat próbálja csitítani. A kastély udvarán futkosó ebek nagyon elszaporodtak, de nem is baj, véli az őr, mert így legalább a tolvajok is elbátortalanodnak. A négylábúak etetésükről ő és kollégái gondoskodnak, mint ahogy az épületen megjelenő kisebb hibák kijavításáról is. „Ezt-azt mi is meg tudunk oldani, de nézzen oda fel – mutat a tetőre –, látja, hova csúsztak a kupás cserepek? Oda már egyikünk sem mer felmászni”. Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke elismeri, hogy a tanácsnak kellene lépnie, de pénzhiány miatt az épületőrzésnél többre nem futja. Az ingatlan műemlék jellege csak bonyolítja az ügyet, hisz bármilyen kis beavatkozáshoz minisztériumi engedély szükségeltetik. Lokodi szerint a kastélyban egy önmagát fenntartani képes öregotthont lehetne működtetni, ugyanis a Mezőségen egyetlen ilyen jellegű szociális létesítmény sincs. Hasonló véleményen van Schmidt Lóránd is, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi hatóság igazgatója, aki úgy tudja, az Ugron családnak már semmi esélye nincs a kastély visszaszerzésére. A család ügyvédje, Sărăcuţiu Edit viszont másként látja a helyzetet: azt tapasztalja, hogy az épület körüli jogi vita igencsak bonyolult, de mint mondja, egyáltalán nem reménytelen. Már a telekkönyvbe iktatott bejegyzés is furcsán hangzik, miszerint az ingatlant ideiglenesen államosították a báró fogadott fiától és egyetlen örökösétől, az akkor még kiskorú Ugron Bánffy Istvántól. „Rég a pályán vagyok, de ilyen jogi kifejezést még nem hallottam. Hogy lehet valamit ideiglenesen államosítani?” – csodálkozik el a marosvásárhelyi ügyvédnő, aki 2001 óta képviseli különböző jogi ügyekben a családot. Sărăcuţiu Edit elismeri, hogy Ugronék lekéstek a kastély 2001/10-es törvény alapján való visszaigényléséről, de ez még nem lenne ok a tulajdonjog megtagadására, az ugyanis soha nem évül el. Ezért polgári per útján szándékoznak visszaszerezni jussukat. „Mind a mezőzáhi községháza, mind a megyei önkormányzat ott akadályoz, ahol csak tud. Bármilyen, számunkra fontos okiratot kérünk, csak nagy késéssel szoktak válaszolni. Arról nem is beszélve, hogy a kastély körüli, visszaszerzett területekre a birtoklevelet még 2005 óta nem adták ki” – panaszolja az ügyvédnő, hozzáfűzvén, hogy még szerencse, hogy a családtagok nem csak jogtisztelők, de rendkívül türelmesek is. Ugron Béla Magyarországon élő örökös, aki mint állítja, utólag került képbe, tudatában van annak, hogy édesanyja, Ugron Istvánné Bánffy Mária későn adta le a visszaigénylési kérést, azonban a határidő be nem tartását nem tekinti a kastélyról való lemondásnak. Mint mondja, egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy utcára tegye az árvákat, és most is azon gondolkozik, hogy milyen közösségi célra fordítsa a kiürített ingatlant. „Az Ugron család bármit is kapott vissza a Székelyföldön, nem herdálta el és nem is tartotta meg kizárólagosan csak magának, hanem a 2005-ben létrehozott alapítványán keresztül közösségi célokra fordította. Ehhez tartanánk magunkat a mezőzáhi kastély esetében is” – szögezi le. Ugron Béla szerint ezzel a helyiek többsége is tisztában van, hisz ottjártakor, annak ellenére, hogy ő már nem Mezőházon született, mindenki örömmel és reményteljesen fogadta. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. május 25.Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvaitPünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán. A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni. Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta. László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta. Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl. „Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk… A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2015. szeptember 8.Jó célokra fordítja az Ugron család a restitúciós jussát SzékelyföldönA székelyudvarhelyi Ugron Alapítványt tíz éve hozta létre Ugron Istvánné Bánffy Mária és Ugron Gáspár Gábor, hogy a család azon keresztül minden visszakapott birtokát és járandóságát, illetve az abból származó jövedelmet a helyi közösség javára fordíthassa. A kuratóriumi tagok és a programjaikban részt vállalt önkéntesek közreműködésével ismertették az elmúlt évtizedben végzett szolgálatot. Ugron Béla elnök a család nevében szólt az alapítvány létrejöttéről: 5 gyerek, 20 unoka és 49 dédunoka mellett nem volt értelme a birtok szétdarabolásának. Ez egyezett Ugron István végakaratával: ha úgy fordul a világ, hogy valaha hozzájuthatnak az egykori birtokokhoz, akkor adják őket a katolikus egyháznak. Ezért vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról döntöttek. Ennek neve a Nyikó menti árvíz után vált ismertté: azonnali segítségük mellett a lelki „iszaptalanításra” is nagy hangsúlyt fektettek. A restitúció lassú folyamatában úgy érzik, a területeiken működő létesítmények majdani bérletéből ösztöndíjakat biztosíthatnak a helyben maradáshoz. Ifjúsági táborokat finanszíroznak, egyetemistákat segítenek, és évente 30 csángó kollégista kap 50 eurós tanévkezdő támogatást. Utóbbihoz a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége biztosítja az anyagi keretet. Fő működési területük az önkéntes csereprogram: eddig 150 fiatal vett részt benne. Józsa Csaba koordinátor elmondta: egy-egy évet töltenek németországi önkéntesek Erdélyben. Korábban erdélyiek is jártak Németországba, de mivel az elvándorlást az alapítvány nem támogatja, ennek felfüggesztése mellett döntöttek. Jelenleg az ICE partnerszervezettel együttműködve több erdélyi és partiumi településen, Székelyudvarhelyen a református öregotthonban szolgál vendégönkéntes. Mentorálják őket, felkészítőt, képzéseket tartanak nekik. A család az alapítványon keresztül erősíti történelmi gyökereit. Ugron Gábor születésének 100. évfordulóján emlékülést tartottak; kezdeményezték a Székely Kálvária létrehozását, melynek mára már kitaposott az ösvénye. Jó a kapcsolatuk a katolikus egyházzal és a történelmi felekezetekkel, valamint udvarhelyi tanintézetekkel. Jelenleg a közösségi iskolai szolgálat képzését pályázzák meg. A székelyföldi régiókban kezdik meg a fiatalok önkéntesképzését: tanuljanak ellenszolgáltatás nélkül áldozatot hozni. László Attila plébános, a kuratórium tagja úgy érzi, az Ugronok nagyszerű példát mutatnak arról, mit jelent a családi összetartozás. Az lesz a legnagyobb ajándék, ha ezt eltanulják tőlük családjaink. Molnár Melinda Székelyhon.ro 2016. május 13.Segítők ünnepeHuszonöt éve a rászorulók szolgálatában Szerdán ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Máltai Szeretetszolgálat. Az egész országot átölelő szociális szervezet sepsiszentgyörgyi és mikóújfalusi fiókja együtt bonyolított le több szociális tevékenységet. A szeretetszolgálat ünnepi programja összesen hat helyszínen, több mint hatvan önkéntessel hívta fel a figyelmet a segítségnyújtásra és a rászorulók felkarolásának fontosságára. Sepsiszentgyörgyön, az Őrkői romatelepen 250 adag túróspuliszkát osztottak ki a fiatalok, a mikóújfalusi általános iskolában 150 darab kenyeret vihettek haza a gyerekek Diószegi László pékmester jóvoltából. Az Erzsébet parkban elérhető Elsősegélyes csapat pedig közel száz személynek mért vérnyomást vagy vércukorszintet. Az egész napos tevékenység során a Zathurecky Berta Öregotthonba látogattak el a lelkes önkéntesek, illetve felkerestek olyan egyedülálló személyeket is, akik jelenleg kórházban tartózkodnak. A napot a máltai székházban zárta az ünneplő szervezet, ahová szentmisével, meleg vacsorával és rövid gyerekműsorral várták a város hajléktalanjait. A teltházas rendezvényen jelen volt Dénes Mihály, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos elnöke és Ugron Béla, a Magyarországi Máltai Lovagrend másodtitkára. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 26.Díszpolgárt avattak, Pro Urbe-díjakat adtak át SzékelyudvarhelyenUdvarhely díszpolgára lett Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője, illetve Pro Urbe-díjat kapott Mátyus András volt kórházigazgató, Michaela Haushofer és a Mallersdorfi Ferences Nővérek, valamint Ugron Béla, az Ugron Alapítvány vezetője. Az díjakat a pénteki ünnepi önkormányzati ülésen adták át. „Olyan személyek részesülnek elismerésben, akik sokat tettek Udvarhelyért és lakóiért, öregbítve a város hírnevét” – jelentette ki az ülés kezdetén Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezetője. A díjak kiosztásával kapcsolatos szavazás csak formaság volt, hiszen minden önkormányzati képviselő egyetértett azzal, hogy megérdemlik az elismerést a kitüntetendő személyek. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vezetőjének díszpolgárrá avatását Bíró Edit koalíciós képviselő kezdeményezte, így laudációt is ő mondott, amelyben az orvos munkásságát és személyes kapcsolatukat részletezte. Kiderült, a budapesti születésű Edvi a kilencvenes évek elejétől jár Erdélybe, ahol az NGYSZ által beteg, hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve egészségügyi intézményeknek nyújt segítséget. Bíró Edit mintegy húsz éve került kapcsolatba a szolgálattal, amikor ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták a lányát, aki akkor élet és halál között lebegett. Az Edvi vezette szervezet ekkor ajánlotta fel, hogy támogatni fogja az életmentő műtéteket, amelyeknek köszönhetően a lány ma boldog családanya. Az NGYSZ ma egész Székelyföldön végez ingyenes szűrővizsgálatokat. Edvi Péter tűzzománcból készített városcímert és oklevelet kapott a díszpolgári címmel. Beszédében hangsúlyozta, jó együtt dolgozni a székelyföldi orvosokkal, akikben érdemes megbízni. Kiemelte, a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy minél több gyermeknek segíthessen. Elsőként Mátyus András volt kórházigazgatónak, az új udvarhelyi kórház létrehozójának adták át a Pro Urbe-díjat, akit kollégája, Szentannai Dénes fül-orr-gégész méltatott. Mint mondta, 1978-ban ismerték meg egymást Mátyussal, akkor egy évig „potyára vette fel a fizetését”, hiszen csak leste, miként dolgozik az orvosigazgató – jegyezte meg viccesen. Aztán rövid időre máshová ment dolgozni, ám mire visszajött, már fel volt építve az új kórház a régi „kóceráj” helyén – emlékezett vissza Szentannai. Mátyus András a díj átvétele után azt mondta, 43 éves szolgálata alatt kollégáival alapot teremtettek a mának. Hangsúlyozta, életét a felelősségtudat és a szülőföldön való helytállás határozta meg. Michaela Haushofer zárdafőnökről és a Mallersdorfi Ferences Nővérekről György Attila beszélt, aki részletesen bemutatta a rend tevékenységét, amely 1990 óta van jelen Udvarhelyen. Azóta számtalan hátrányos helyzetű gyermeknek és felnőttnek segítettek étellel, szállással, taníttatással. Haushofer zárdafőnöknő apácatársai nevében is örömét fejezte ki a díj átvétele után. Köszönetet mondott a mindenkori városvezetésnek, amiért mindig is támogatták rendjük munkásságát Udvarhelyen. László Attila szombatfalvi plébános Ugron Béláról beszélt, akit szintén érdemesnek tartottak a képviselő-testületi tagok a Pro Urbe-díjra. Emlékeztetett, az ő nevéhez fűződik az Ugron Alapítvány létrehozása, valamint a Mál-tetőn lévő Ugron-kriptához vezető Székely kálvária felépítése. Ugron Béla kijelentette, szerinte a díj nem neki, hanem az egész családjának szól. Én csak egy közvetítő, egy szolga vagyok. Azt szeretném továbbvinni és megerősíteni, amit az őseim tettek a városért – fogalmazott. „Gratulálni szeretnék a díjazottaknak, a példaképeknek, akikből ma erőt meríthetünk, akikre nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester. Arra kérte a díjazottakat, hogy folytassák eddigi erőfeszítéseiket, és vigyék messze Udvarhely hírét. Beszéde után a székely és magyar himnuszt is elénekelték a jelenlévők Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
